árnyékolástechnika

Gondolkodó árnyékolók

A belső terek megfelelő árnyékolása a magyarországi földrajzi viszonyok között kiemelkedően fontos feladat. Sőt a redőnyök, spaletták a fűtési-energia megtakarításában is fontos szere­pet kaphatnak.

Megfelelő árnyékoló szerkezet kiválasztásával nem csu­pán nyáron, hanem télen is szabályozhatjuk lakótereink hőmérsékletét. A redőny, mint nálunk az egyik legjobban elterjedt árnyékolási megoldás leeresztett állapotában megóvja nyílászáró szerkezetet a külső hatásokkal szem­ben, illetve javítja azok hőszigetelő képességét, különö­sen fa- vagy hőszigetelt redőnyök esetén.

Redőnyeink esztétikus megjelenése érdekében érdemes már az épület kivitelezése során a redőnytokokat rejtett módon kialakítani. A redőnyök szélessége mindig a nyílás­záró szerkezetek szélességi moduljaihoz illeszkedik. Nagyobb szerkezetek esetén, például kétszárnyú erkélyajtóknál, elég nagy felületek alakulhatnak így ki. A redőny típusának függvényében ezeknek az önsúlya már igen jelentős lehet. Különösen igaz ez a hagyományos faredőnyökre.

Az épületautomatika azonban már erre a területre is betört.

Fotelból irányítva

A redőnyök elektromos mozgatásának szerkezetivel több gyártó is foglalkozik. A mozgatás akár egy kapcsolón ke­resztül is megoldható. Ez nem feltétlenül jelent hagyomá­nyos fali kapcsolót, lehet ezt épületfelügyeleti rendszerről üzemeltetni vagy akár egy távirányító segítségével a fotel­ből, esetleg ezek kombinációjában. Az elektromos mozgatás előnyei jelentkezhetnek azokban a helyiségekben, ahol sok a redőny. Itt megoldható, hogy ezek a szerkezetek egyetlen kapcsolóval legyenek működtetve. Egy jól vezé­relt rendszert alkalmazva már nem egyszerűen arról van szó, hogy egy kapcsoló segítségével emeljük, vagy eresztjük le a szerkezeteket, és előnye sem csak abban található, hogy nem látszik a redőnygurtni. Megoldható, hogy a redőnyök a legnagyobb napsugárzás idején automatikusan leeresztőd­jenek elkerülve a belső terek felmelegedését.

Intelligens rendszerek

A riasztó bekapcsolása esettén a redőnyök leeresztődnek a házban, ezzel nyújtva védelmet a nyílászáró-szerkezeteknek, különösen, ha a redőnyök feltolásgátlóval is rendelkeznek. A riasztórendszer kikapcsolásával a redőnyök felemelked­nek, illetve megfelelő érzékelővel elérhető, hogy a sötétben vagy erős napsugárzásban ne tegyék ezt meg. A rendszerbe több érzékelő is beépíthető, szélmozgás, napsugárzás érzékelők, ezek adatokat továbbítanak, melyek figyelembe vételével történik a ve­zérlés. Így oldható meg, hogy sötétben a riasztórendszer kikapcsolása esetén, amikor hazaérünk a munkahelyünkről, ne emelkedjenek fel a redőnyök, ezzel megakadályozva a belátást. Az elektromos mozgató szerkezetek rendszerint tartalmaznak balesetbiztonsági elemet is, például ha a redőny leeresztésekor valaki alatta tartózkodik, a redőny megáll, illetve visszaemelkedik.

Kivitelezés előtt

Az elektromos redőnymozgatás utólag is kialakítható, de új ház építésénél vagy nagy lakásfelújítás esetén érdemes elgondolkodni, hogy milyen megol­dást választunk. Az elektromos mozgatáshoz a redőnytokot elektromos csat­lakozással kell ellátnunk. Ennek utólagos kialakítása falbontással oldható csak meg, amely komoly kellemetlenséggel jár.

A hagyományos kézi mozgatású redőnyök, és a motoros mozgatás szolgáltatá­sában lényeges különbség van és ez a szerkezetek árában is jelentkezik. Álta­lánosan mégis elmondható, hogy a szerkezetek beépítése során érdemes a redőnytokhoz legalább a vezetékezést kiépíteni, ami jelentősen megkönnyíti az utólagos beépítését. Ebben az esetben csak a motort kell később a redőny­tokban elhelyezni, ami már könnyebben megoldható feladat. Az elektromo­san mozgatott redőnyök vezérlésére már léteznek olyan megoldások, amelyek nem igényelnek vezetékezést, hanem rádiós kapcsolattal irányítják a motort. Ha a lakásunkban vagy házunkban épületfelügyeleti rendszert kívánunk ki­alakítani, a vezérlés lehetőségeit és kapcsolódásait a kivitelezés előtt érdemes tisztázni.

Az épületautomatizálás szinte nem ismer lehetetlent. Ma már valóság, hogy ha hazaérünk, a távirányító egyetlen gombnyomására kikapcsoljuk a ri­asztó rendszert, kinyílik a kapu, felemelkednek a redőnyök, a lakásban elin­dul a zene, esetleg még a kávéfőző is, felkapcsolódnak a beállított lámpák és úgy érezhetjük, hogy nem egy üres lakásba érkeztünk haza. Természetesen ez csak arra példa, hogy az elektromosan mozgatott árnyékoló szerkezetek akár egy komplex rendszer elemévé is válhatnak. Az elektromos mozgatás számos előnyének figyelembe vételével érdemes tehát legalább a csatlakozási lehetőséget biztosítani az építés vagy felújítás során.